A nyár ígérete…

Ugyan vigasztalhatatlanul esik odakint, és az előrejelzés szerint még vagy egy hétig így is marad…de idebent süt a nap, tavasz van, sőt inkább nyár…ennek örömére szeretném megosztani, hogy mi került ma az asztalunkra ebédidőben…ezzel csitítva egy kicsit a gasztronómia, mint művészet iránti vágyakozásomat. Továbbra is fenntartom, hogy nem szeretnék gasztrobloggerkedni, de jó néha egy kicsit idegen vizeken evezni…

Általában abból szoktam főzni, amink itthon van, élvezem, hogy a hűtőbe és a spájzba benézve, elkezd zakatolni az agyam, szárnyalni a képzeletem, hogy mi is legyen a mai napi betevőnk (szinte minden nap frisset főzök, de hétvégeken úrinő vagyok, mert olyankor Tamás éli ki a főzés iránti szenvedélyét).

Ma adott volt némi hétvégi főzéshez fel nem használt csirkemell, találtam egy üveg bio paradicsomos, sajtos pestot, így rögtön összeállt a hús és az ő lelke.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a biovilágba, ha tehetjük, de ésszerűségi és gazdasági okokból, nem elborult agyúan és kizárólagosan, bio termékeket veszünk, sokszor a környező üzletek közeli lejárat miatt leértékelt áruit. Engem (Tamással ellentétben 🙂 kicsit sem zavar a tartós élelmiszerek szavatosságának pár nappal való lejárta, annál inkább a mérhetetlen mennyiségben belénk tömni szánt ízfokozó, mindenfélét szabályozó anyagok, vegyszerek jelenléte. Így szinte sohasem használunk kész vagy félkész ételeket. Persze néha “bűnözünk”, és lecsúszik némi junk food is.

Szóval felszeleteltem a húst, és mindkét oldalát bekentem pestoval, aminek már az illata is fantasztikus volt. Aztán egy kis olajat, de nem sokat, mert a pestoban is van olívaolaj, öntöttem egy serpenyőbe, belehelyeztem minden lapos és megkent darabot, és egy kis vízzel felöntve alágyújtottam. Egy dologra kell figyelni: a pesto hajlamos odakapni, így érdemes kisebb lángon sütni, és forgatni.

Jöhet a köret, mivel a spájzba lépve, szinte rám borult egy kisebb szekérnyi Omega 3 bio tönköly száraztészta (mert, ha valami akciós, nem lehet neki ellenállni, legalábbis nem szeretek), így nem is gondolkodtam tovább, paradicsomos széles metélt lett a befutó. Ehhez elővettem egy üveg, általam tavaly befőzött, darabolt paradicsomot, ebbe fokhagymát, egy csipet kertünkből származó lila hagymát, annál nagyobb adag, szintén frissen szedett oregánót, és egy-egy csipet szárított bazsalikomot és kakukkfüvet tettem. Hagytam, hogy összeérjenek az ízek, addig kifőztem egy adag metéltet, és végül egyesítettem őket.

Mivel alapvetően a lányokkal töltöm a napjaim, jelenleg a praktikum jegyében, a gyors és egyszerű ebédeket részesítjük előnyben, de kicsit sem szeretnék a minőségből a gyorsaság oltárán áldozni, mert osztom azt a bölcsességet, hogy amit eszünk, azzá leszünk…

A mai ebédre mindhárom ítésztől 10 pontot kaptam. 🙂

Jöjjön mementóul még egy kép, mert egy falat sem maradt belőle:

 

Ahogy a számban összeolvadtak ezek a nyári ízek, áthatott az örök körforgás érzése, és az öröm, hogy mindjárt ismét nyár van, a paradicsom palántákat már elültettem a kis kertemben (idén saját magam csíráztattam őket, a tavaly bevált fajtákról leszedett és gondosan megtisztított, -szárított magokról, szinte mind ki is kelt), és jó, hogy pont a nagy esőzések előtt kerültek a földbe, a Természet jó anya…